Háromféle szabadtéri tevékenység
Jan Gehl dán építész, akinek a Life Between Buildings című műve 1971-ben jelent meg először, a szabadtéri tevékenységeket három csoportra osztja. A szükséges tevékenységek, mint a munkába gyaloglás vagy a buszra várakozás, szinte bármilyen körülmények között megtörténnek. Az opcionális tevékenységek, mint a napozás vagy a parkon át vezető hosszabb útvonal választása, csak akkor fordulnak elő, ha a környezet ezekre ösztönöz. A társas tevékenységek, mint a beszélgetés, a játék és a véletlen találkozások, az első kettőből fejlődnek ki, ha az emberek elég sokáig osztoznak a téren.
A gyakorlati tanulság, hogy egy hely javítása ritkán változtatja meg, hány szükséges út halad át rajta, de nagymértékben megváltoztathatja, mennyi opcionális és társas tevékenységnek ad otthont. Amikor a vizsgált területedet értékeled, kérdezd meg, hogy a rögzített tevékenységek mekkora része volt opcionális. Az a hely, ahol csak emberek haladnak át, még nem közterület Gehl teljesebb értelmében.
2.2. leckeElőször a kényelem
Whyte legtöbbet idézett megállapítása, hogy az emberek ott ülnek a legszívesebben, ahol van hol leülni. Ez magától értetődőnek hangzik, mégis az 1960-as évek számos terét úgy tervezték, hogy a párkányok túl magasak, túl keskenyek vagy túl csillogóak voltak ahhoz, hogy használni lehessen őket. Javaslatai között szerepelt olyan ülőpárkány, amelyre mindkét oldalról le lehet ülni, a napfény és az árnyék váltakozása, fák, víz és étel. Leginkább a mozgatható székek számítottak, mert lehetővé teszik, hogy az emberek a napsütéshez, a barátaikhoz vagy a magánszférájukhoz igazítsák a helyzetüket.
A jegyzeteidben hasonlítsd össze a foglalt és az üres üléseket. Magyarázd el a különbséget a kényelmi tényezők segítségével: napos vagy árnyékos fekvés, szélvédettség, háttámla, kilátás, zaj és a tevékenységhez való közelség.
